Egy világtalan sétál a téli világban,
s nézi, mit nem láthat,
mert még hisz a csodákban.

De már lehullt az utolsó levél a fáról,
s ő már nem repes a kimondatlan szótól.
Már nem ordít némán dadogva,
már nem fordul a sötét sarokba.

Ö már nem hisz a szerelem tüzében,
mi sebet nem hagy, csak ...

Miért van az hogy mindig az ég el a tűzben,
ki megtenne bármit, hogy más meg ne égjen?
mért nem az ég végre, ki bárkit önző módra,
cserben hagyna számítva egy émelyítő csókra.

Mért nem szúrja át forró kés a szívét,
mért nem érzi nedves ajkán a vérnek fémes ízét?
mért nem issza fenékig a keserű poharat?
mért ne döfjön agyába ...

Ismerős az érzés,
én mégis tűröm,
démonaimat
messze űzöm.

Ismerős az érzés,
hogy meghalni kéne,
de száradjon kezemre
kedvesemnek vére?

Meghalni kéne,
de így nem lehet.
Megölni őt?
Egy ártatlan gyermeket?

Gyilkolni kéne,
vérben ázni!
Ha szemembe néznek,
hahotázni!

És kacagni ...

Azon az éjjelen,
könnyes szemekkel,
nehéz szívvel
aludtam el.

Fájt még az emlék,
mely vulkánként
tört elő lelkemben -

Nem fáj ma már,
elmúlt a nyár,
eltűnt a varázs,
a távoli táj.

Akkor a réten
virágok nyíltak,
boldog emberek,
velünk daloltak.

Elhittem akkor,
hogy van

Olvasták: 724

Csalódás,