Valahogy elkerülnek minket a szép napok,
valahogyan eltáncoltak előlünk a remények,
valahogyan lassan üresek lettek a lapok,
régi régi megsárgult borítékok ridegek, kemények.

Valahogyan minden mondani valónk elfogyott...
Valahogyan nem maradt már több becéző szó...
Valahogyan minden szép régi emlék ...

Nincs már itt semmi,
még a csönd sem mi eddig lágyan átölelt,
már nem szól senki,
nem biztat szó, mi eddig átlag fölé növelt.

Talán ennyi vagyok,
vagyok amennyi vagyok azt nem tagadom,
minden amit kapok,
minden mi lényegem azt most neked adom.

Jöjjön bár fagyos tél,
ködös, rideg, zimankós, ...

Egyszer régen volt a gondolat s abból jött a tett,
az ember álmodni vágyott s a világnak vége lett.
Álmodni szépet, alkotni maradandót tudott,
hatalma soha nem volt elég ami neki jutott...

Minden generációból akadtak páran,
kik naivan hittek a világ uralmában,
kik maguknak akarták minden szépségét,
lerombolva ezzel szűz tiszta ...

Segíts vissza hozni azokat az időket,
amikor igazán szeretni tudtam őket.
Mikor egy naplemente szépnek hatott,
mikor szívem nem volt teljesen halott.

Mikor apró dolgoknak örülni tudtam,
talpra álltam akkor is ha épp el buktam,
s mennél nagyobb is volt a fájdalmam,
mindig ki írtam magamból pár dalban.

Nyughatatlan kerestem lelkemnek ...

Hófehér ágyban, színes éjszakában,
halkan sír, piheg a zöld, a kék, a lila,
a csíkos, a pöttyös és a tarka,
színes éjszakából kilépett a fekete,
táncolni támadt kedve,
acél-kasza a szögön lógva figyel,
szobában láthatatlan fekete köntös
meglibbenti a levegőt.
\'Nem kell a síró masina,
a pihegő zöld,
a kék valahogy

Olvasták: 337

Élet,