Szép reggel az asszony: pihenést lehellő
Arca szelíd hajnal, friss hajnali szellő,
Puha gyenge harmat, gyümölcs üde hamva:
Szava ridó-ének mélyebb fuvodalma.

Ne véld, barátom, hogy nyugalmamat
A sandaságnak gáncsa megzavarja;
Ismérem én azt, s megmosolygni szoktam,
Mint csürhe gyermek kámpolásait,
Midőn legázolt bábjait boszulja.
Nem úgy tanultam Sokjrat iskoláját,
Hogy a köz-ember változó eszének
S itéletének rabja lenne Múzsám.
Gúnyolja bízvást mívemet s gyalázza,
Galád szidalma rám ...

Mindég csak sírsz? csak bús siralomra
Nyílnak most is bágyadt szemeid?
Mindég csak e gyászos sírhalomra
Öntözgeted néma könnyeid?

Tudom, legszebb örömid reggelét
E szomorú hant alá zárád;
Tudom, árva szíved kedves felét
Kéri vissza epedő orcád.

Oh, hárítsd el ázott ...

Szerelmem nem jutott idő
túl gyors volt és túl perzselő
Bocsánatod most úgy kívánom
mint vigaszt csúfos nászi ágyon
mikor nem lettél asszonyom

Ma hajnalban, amikor hozzámbújtál,
Átkaroltál, megpusziltál,
Akkor úgy éreztem,
Hogy felforrósodik a testem.
Jó volt érezni kezed puhaságát,
Hallani szíved dobbanását.

Ahogy a te szíved dobbant
Úgy az én lelkem lángra lobbant.
S reggel mikor nem voltál velem,
Nagyon hiányoztál nekem!!!

Nézd, a napnak derülő sugára
Mint ébreszti a természetet,
Mint önt új bájt a virág fodrára,
S mint zendíti a zöld ligetet.

Nézd, új öröm s újult életerő
Száll hegyekre, száll most völgyekre,
Csak az örök homályban heverő
Bagoly siet bús rejtekekre.

Nem mosolyog néki a szép

Olvasták: 758

Természet,