Józsefhegy. Nyár. Vadszilva, vörös, sárga.
Kéklik katáng szerénykedő virága.
Pár szem dió, s mandula már beérett, -
a többi még nem. Lépcsők elém lépnek.
Kifakult fűben élénkszemű szarka
bogárra les, elsétál erre-arra.
Ég és felhő játéka fent: öröklét?
Árnyékmesék közt elszundított törpék.
Sáska ugrik, s aki leszökken ...

Igaz, kibírhatatlan tudok lenni,

amikor is értelmetlen munkáról

van szó. Néhányan emiatt semmit -

tevéssel vádolnak, igen frusztráló



módon, mivelhogy, ha a természetem

okolják hibáimért (vannak), attól

még nem változik meg, semmiképpen sem,

hibáim természete, attól tartok...

Meglepett egy eszement

reklámszöveg, egy szippantós

kocsi oldalán: „ Meg lesz

elégedve Ön a szirszaros



munkánkkal, de ha mégsem,

az elszállított terméket

készséggel és örömmel

visszavisszük a helyére...

Az évek során kolleganőm kedélymérője sose volt „görbe”
Mindig kiegyensúlyozott, egyenes vonalú volt,
Mások cselekvésére, pillanatnyi szeszélye, hullámokat sose sodort.
Amióta ismerem, munkája együttműködésre épül,
Munkahelyi jellemem, nem miatta törpül.
A szópárbajig egyszer sem emelte fel ...

Elegáns úrként láthatod valóban,
az újra levetített híradókban,
s körülötte díszmagyarban kíséret..
Hányan imádják a felszínességet!
Ám gondolkozz! Mint került hatalomra?
Mire volt, - és mire nem tette, gondja?
Úri világa? Arra figyelj, mit mond,
aki valóban író: Móricz Zsigmond
(s nem egy Wass Albert, - ügyel szép szavakra,
de az igazat ...

Szimpatikusnak tartom azt a sztárt,

ki nem képzeli, hogy ő egy ikon,

csak jólesően nyugtázza, magát

adja munkájához s azt gondolja itthon



róla a következő nemzedék: \" Nahát,

mily rendes munkát is hagyott maga után...\"