A poéta meditál…

Életperc, végleg belefagyott a párnámba,
Én meg aztán belestem az életármányba…
Most nem is tudom, hol vagyok, mely tartományba?

Lélekhullámaim csapkodják a partomat,
Ilyen párás zajban, nem hallom a hangomat…
Nézek körbe... keresem üldöző vadakat.

Mit ér a poéta ma,
Ha nincs neki holnapja?
Vagy feledett a ...

TAVASZ

A szélben olykor kékbe át
ugrott fenség: fehér virág, -
s az nagyszerű, ha szívhez ér
két ragyogás, kék és fehér!

MADÁRHANG

Madárhang olykor elbújik
a zöldben, - s máris, újra, itt!
Van és nincs, - változó varázs:
együtt megállás, indulás.
Aranyló nap, majd holdezüst?
Szívnek kedves együttesük.
Együtt kell ...

Parolázik bánat, s poétabánat:
szellemviláguk végül egyet ad.
Egyik könnycseppet hozott volt nyarakból,
másik ringat síró dallamokat.

Nagy kék kapuja égbolt végtelennek
nyitott, s benne, véled, valaki áll:
félig ismerős, félig ismeretlen,
büszkén koldus, tűnődően király.

A pázsitfű barnán lengő kalásza
mesékbe illő, átintő ...

Egy szép bögre egymagában
állt az asztalnak sarkában.
Ábrándozott csak úgy, magában:
szétnézne a világunkban.

Útja most egyhangú: asztal, mosogató és konyhaszekrény.
De mivel nem tud menni, csak áll az asztal sarka szélén.
Egyszer erőt vett magán: - Csak azért is elindulok én!
és kikötött a konyhában a szemétláda tetején!

A ...

Éjjeli magányomban

Óceán habjai közt áramlik
fel és le, csalogatva a
partokon hevert kavicsok
szépre simított formáit.
Görgetve, majd magába szippantva
a könnyed, színes természetességet..
Hol milliónyi bugyborékok születnek..
újra és újjá.
Elragad a sós víz, mint könnyeknek teli kádja.
S álmaimban arcod látom..
Beszélsz hozzám, ...

Ó, a nyár, akkor él a bogár…
Zöld akkor az összes falevél,
Pereg a homok, mikor mesél.
Ó, a nyár, bizony az elmúlt már...

*

Alkony is fáradt,
Megviselték, hő napok…
Hűvös láthatár.

Vecsés, 2011. szeptember 20. – Kustra Ferenc