Ünnep jön, megy. Az ünnep: látszat-élet.
Elnézem fényfoltozott köpenyének
lengését, és a gyermekkorból látom
felnőttjeit, akik kártyacsatákon
talán találtak gondjaikra enyhet.
Lehet, mégsem. Ám merengtet-melenget
a könny, a múlt, megannyi látszat-béke,
pohárkoccintás csengő menedéke..
..s a harcos szél ...

Néztem, mint int a
hinta-palinta
versemnek át,

s fű ült a szélre,
táltosán kérte
volt nyár-magát.

Lengett a kék táj,
ingott a légvár,
miként előbb,

zászlót kibontott,
s hozták a gondot
a kérkedők!

Varázs viháncolt,
de szívre rászólt
kérdés, komoly:

- A vágyott ország,
mely nem bolondság,
hol ...

Csöpp világok, párolgó tavaszkertek
esők után, ha nap sétál, melenget
földet, s hirtelen újra ott a kék ég
sugárlétráin ereszkedő szépség!
Elénk ugrik tréfásan-hiún sárga.
Dalpirost dúdol tulipán virága.
Hangya elfut, mint menekülő ember
(ami űzi, - rokon a félelemmel?),
s bár hazája csak érzések hazája,
jobb volna-e, ha tudásra ...

Fiume, tenger, perdülő napernyők,
bajszos urak, csíkos fürdőruhák,
üvegszekrényben giccses porcelánok,
búza, verejték, kéz villant kaszát,
kinyíló erszény, kis polgári vágyak,
szobormellényes szép palotasor,
pipiskedő nők, korzón kurtizálók,
hamis aranykor békéje honol,
(s van mit csodálni Álmodban, Te Század,
sok minden épül, ...

Mostanság megannyi bírálat
ér, valószínűleg azért, mert
újfent tengernyi a munkám. Van
amikor zavar, néha sértve

érzem magam, kívánom, bárcsak
lazíthatnék egy kicsit. Jobb így
mégis, hisz kit nem kritizálnak,
meglehet, keveset dolgozik...

Ohh, megannyi balga romantikus lélek,

a gyengeség sokszor kihalásra késztet.

Mennyi végtelen sóvárgó lélek remélve,

rabságban szenvedne, s kalitkában élne.



Törtet, zakatol a szív, nincsen benne félsz,

rózsaszín ködfátyol, csak azt hiszed még élsz.

Sötét mennyország ...