Mikor felkelek reggel, köztetek álmos szemekkel lépkedek,
Mindig csak néztek rám és engem hibáztattok folyton.
Úgy érzem mintha megkaptam volna Káini pecsétem,
Úgy érzem néha a szavakat a drága papírra fecsérlem.

Elég volt ebből a leslyedt félelmetes korból.
Engem a vers emel majd fel a láthatatlan porból.
Hátba szúr és ellök, kezeimre ...

Ugye emlékszel még a szép napokra?
Ahogy észre sem vettük, hogy habokban
lépkedünk
ez volt az életünk.

Most kezed kezemben,
s ülünk egy veremben,
nincstelen
és dicstelen.

Nem ezt álmodtam meg neked,
nem én szőttem ily terveket,
már messze kéne járnunk
vagy csak maradnunk

ott hol ...

\'Mit látsz most?\' - kérdezted este.
Kezemben telefonnal, ültem az ágyon.
Körbenéztem, és azt mondtam:
\'Számítógépet, asztalt, függönyt...\'
Hallgattál. \'Én csak téged látlak\'- mondtad.
Megint körbenéztem, és az asztalnál
már te ültél, a számítógép képernyője téged vetített
s a függöny lett a ...

Szeretettel írom levelem
Ezen a hűs, nyári éjjelen.
Halványan pislákol a gyertya,
Rád gondolt kezemben a penna.
A naplemente juttatott eszembe,
S a szeretet adott tollat kezembe.

Régen azt hittem, hogy rossz korba
Szült engem az újvilág pora.
Hittem, nincsenek már királylányok,
Hős lovagok, repülő ...

Ahogy a tollam elindul a papíron.
A gondolataim szárnyalnak messze.
Mert csak ő az ki írja mindezt.
Az-az a rólam szóló történetet.

Mindig vigasztal és segít a bajban.
Megment minden percben, órában ha akarom.
Ez a toll emel fel és ez mi éltet.
Szeretem is addig míg csak élek.

A Toll igen őt kezemben ...

Kínomban darabokra
szedtelek az éjjel,
hogy újra
felépítselek.
Előttem hevert
szíved-lelked és
az összes érzésed.
És most sírok,
mert nem tudlak
összerakni...
Én csak belülről
szerettelek
volna látni...
Csak állok
vérző szíveddel
kezemben és
nézem ...