Hajózók népe, kiket vízre szült az Isten.
A szél legyen a jó barát, s a rum melegítsen.
Kezed erős a kötélen, ha a vitorlád megfeszül.
Tájolód a biztos pont, s előtted széles part terül.

Albatroszok nászát nézed, s lassan megérkezel.
A kikötők hangos világa üdvözöl, ebben lélegzel.
Tán még Asszony is vár itt, s egy röpke ...

(A szerelmes kan vallomása imádottjához)

Szerelmetes kocám, hódolatom tárgya,
te vagy disznólelkem testet öltött vágya!
Tekints reám kérlek, ki így imád téged!
Engedd elröfögnöm e disz(n)ódát néked!
Mikor megláttalak a Sörtés körtéren,
megcsillant a napfény rózsaszín sörtéden.
Ringott telt tomporod, mint tenger ...

Karjaiba szorít a magány,
csápjaival szorosan ölel át...
Létem: soha nincs boldogság,
mindhiába duzzad a vágy!
Hozzád szól ezernyi fohász... ,
válasz: szüntelen némaság!
Nevet rajtam a vágy, a kaján,
bezárja előttem ... kapuját!
Lassan elapad minden forrás... ,
mely hozzád utat talál...
Felesleges minden imádság,
mert karjaiba ...

Rongyosan...
Hasadozó hajnalokat,
Sóhajokkal fércelek,
Megtépázott éjjelekből
Feslenek a reggelek.
Lelkem gyolcsát imáim is
Mindhiába foltozzák,
Hisz
Elkárhozott érzékeim
Darabokra szaggatják...

Éreznem kell!
Nézz rám, hogy lássam imádsz!
Szoríts magadhoz, érezzem kívánsz!
Mondj valamit, tudjam kellek!
Csókolj! hadd mutassam: szeretlek...

Egy nagy gödörben élek,
Földel már rég betemettek,
Lelkem szabadon kószál,
Szabadon a nagy világban.

Lassan megfulladok érzem,
Kis gödrömben melyben élek,
A Föld mellyel befedett az élet,
Mely levegőt tőlem elvett.

Szívem lassan, lassan porlik,
Eme gödörben, nagy magányomban élek,
És szívemnek hamvaiból,
Gyémántot ...