Komoly, komor, magányos, bús templomkert vagyok,
Hol asszonykéz hiányán magasra nőtt a dudva,
A fojtó keserűség, de szűzi illatot
Ont közte sok dus szépség, virág, elrejtve, dugva.
Komoly, komor, magányos, bús templomkert vagyok.

Egy rongyos, béna koldus hever a kerti zugba,
Életvágyam hullája, kit a könyörtelen
Pogány népség hagyott, ...

Én dobtam ide magamat, szivünkben vakok topognak, de
szándékunk egyet jelent a rádiummal
Maholnap Jehovák leszünk, hogy emberré teremtsük magunkat újra
Ez a szerelem s a patakhúrú ének, mely most kinyujtozkodik,
hogy fölérjen valahogy kedvesem bokájáig
A lélek hullámhossza éppen a magasságom, ezért van az,
hogy csóknak mondjuk a szédítő ...

Szőke hajam már kibontom a szélnek
De arcomat mosolyba takarom
A hiába várt csókok igazát
Elbocsátja az asszony-hatalom.

Rózsákból rakni mindig-égő máglyát
Jól csókos tűzimádó tudna csak
Hát elbocsátlak csókos csóktalan,
Már lángot hívőbb kezek gyujtsanak.

Megosztozunk most iker életünkön
Tiéd a vágy, enyém a ...

Pompás magyarok, templomból jövet,
Mentek át a Kalota folyón
S a hidat fényben majdnem fölemelte
Az ölelő, júniusi nap.
Mennyi szín, mennyi szín, mennyi kedves
És tarkaságban annyi nyugalom
És fehér és piros és viritó-sárga,
Izgató kék és harcos barna szín
S micsoda nyugodt, nagyságos arcok,
Ékes párták, leesni ...

Én Jézusom, te nem gyűlölted őket,
A gyűlölőket, és a köpködőket.

Szeretted ezt a szomorú világot
S az embert, ezt a nyomorú virágot.

Te tudtad, hogy mily nagy kereszt az élet
És hogy felettünk csak az Úr itélhet.

Szelíd szíved volt, ó, pedig hatalmad
Nagyobb volt, mint mit földi birtok adhat.

A megbocsájtást ...

Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak: ...