Rég megtapasztaltam,
mindig egy kicsit más
lesz, amint hangosan
kimondom a dolgot, bár

egy jól időzített
hallgatás felérhet
a legerélyesebb
kijelentéssel, kérem...

Virágerdő.
Virágos erdő.
Egy ember jön,
öregedő.
Megy az idő,
jön a felhő.
Múló idő,
a jelenből
múlttá tevő.
Szépségerdő,
széppé levő.
Örökélő
csodaerdő!

Kár lenne tagadni, tény, a világ
roppant felgyorsult, az emberek
manapság nagyon is imádják
ezt az életformát, eleve

gyorsabban utaznak, csak azt nem
tudni, hogy jó irányba - e. De
mielőtt visszasírnánk kérem
a régi szép(séges) időket,

lenne egy javallatom, nosza
kapcsoljuk ki a légkondikat...

Kérdésekben még kíváncsi halott:
el-eltűnődő halhatatlanod.
Válaszokban már haldokló magad:
valóság, amely máris megtagad.

Ha kérdezek: magamtól kérdezek, -
tőled sohasem álszent, gnóm sereg!
Mammon gőgös arany félholdja fenn,
s lent lelket lop idő, istentelen.

Kérdés, ha fáj is, fájjon csak ...

Szemeiben tétova, riadt fény ül
ahogy ténfereg a buszon egyedül.
A sok ember nézi és nagyon sajnálja,
de közülük egy sem az Ő gazdája.

Ide-oda izgatottan járkálva
saját helyét sehogyan sem találja.
Milyen lelkületű az az ember,
aki egy szerető lényt kidobni mer!?

Az autóbusz egyre csak megy az útvonalán
egy nagyon bánatos kutyát is ...

Elmúlt egy év. Idősebbek lettünk.
csak a rossz ne tartsunk ki mellettünk!
Amikor most poharat ürítünk,
őszinte vágytól telt a szívünk,
hogy most már csak jóban legyen részünk,
s ami rossz, szakítson végleg velünk!