Versben, európai stílusú haikuban, tankában és tíz szavasban…

Magas a kőfal,
Nekem ez várfal…

Magas nekem ez a kőfal,
Nem veszem be egy ugrással…

Minek ez a kőfal, kiabáltam rekedten,
De csak a süket csend kong, én már rég elvesztem…
Lelkem, tied a tét, emelj csak Te, helyettem.

Van nekem állandó sötétségem, azt őrzi ...

Filozofikus felfogásban…

Zuhogó esőben, minden ronggyá ázik,
Nyiss, derűs színű ernyőt, lelked, nem ázik.
*
De jó lenne, újra kisgyereknek lenni,
Jó lenne, megint álomvilágban élni…
Nem-jól sikerült eddig ennyit megélni.
*
Szép az életem, boldogan csak bandukolok,
Születéstől a mai napig, csak haldoklok…
*
Egész életemben ...

Télbúcsúztatás…

Így a tél végén,
Már meghalatnánk a jeges környezetet.
Tavasz elején,
Már inkább várnánk a nyári hévségeket…
*
Tél vad ölelése,
Nagyon is ridegen-hideg.
Köd, egy kissé enyhít.
Tavasz hozza mi jó idő,
Nyár is lesz, meleg-dőzsölő…
*
De, még az idő
Mintha várfogságban lenne, úgy ...

Elmélkedés a lélekről…

Lelki párnád szegletén, nyugtatod a fejed,
Álmodsz de, ernyedtségedben mozog a kezed…

Ölelkező pillák..
Félálom édes álmot szül.
Kezem kezedhez ér.
*

Lassan vége a nyárnak és kiveszőben az izzadt képek,
Izzadtságcseppek, már nem lesznek a szemedben látás-fékek.

Vágy
Szőtte
Szép ...

A fehér csend nekem kékkel a legszebb:
fénygyermekei égi végtelennek.
Vannak, s nincsenek, - ez együtt szép benne:
véges világok végtelen szerelme.

A fehér csend kék csend szemébe nézett.
Nincs- és van lélek csak együtt a Lélek.
Egy-egy kakukkhang átugrott a csenden.
Egy-egy könnycsepp tükrében elmerengtem:

voltam már élő és halott is ...

Hétköznapi pszichológia…

Sokszor... nagyon is érezheted, hogy a sors kedvedet veszi,
Máskor se nagyon higgy, mert hitszegőn csak hízeleg...
Nehéz napjaidat a sorsod talán, sokkal szebbé teszi
De,
A mosoly, a szép szó ámít... lehet mind, jéghideg.

Ha fáradt is vagy, élni kell, magadban tovább kell ...