Volt tájban megyek, végtelen lakásban, –
képzeletben. Már nem engednek el,
s csodálkozik a múltam, hogy miért is?
Ő onnan ismer: gyors lépteimen.

Hát, igen, igen, akkor vitt a lábam
mindenhová, valóságban, s maradt
e táj-lakásból, mi is? Vers-napok még
ringatnak fényben fürdő árnyakat.

Igen, igen, akkor verset írt ...

Írott nyelvemlék… magyar… Egykor papja
az Égre gondolt… Máig igazabbra
váltott-e szó, vagy „por”, s homou vogymuk”
maradt, és azt a Kezdetet dadogjuk,
mondogatjuk, vélt haszonért cserében,
vagy csillogtatjuk bánat könnycseppjében,
és Kosztolányi (kedves, lantos róka)
versében, bár ötlet ragyogtatója,
mi fenét ér, hogy „egyedi” az ...

Képzeletem…

A nagy-hegynyi sötétség ölén, mélázva, konyult fűben feküdtem,
Elgondolkoztam, életemen, sorsomon, mily’ a nyugdíjas létem.
Elnehezült szívem, mire végigzongoráztam rongyos életem.

A szépséges, bársonyfekete, lágyan ringó sötétség,
Nem segített, hogy könnyebb legyen az elviselhetőség…
Mert bizony szép kor a hatvanhét, és ...

Minden korszakban múlt is él, cselekszik, -
van, ki tagadja, vagy nem látja át,
bár látható, mert élő emberekben,
ha akkor nem is éltek, múlt világ

és jelen együtt, s a küzdelem tart még,
egyszerre oszt fegyvert múlt és jelen.
Így van, bármit is hazudjon az Érdek, -
s ha nem tetszik is a Történelem.

Föld-világban az ember furcsa állat, ...

Ha Koppány győz, - tán ember győzött volna?
Két isten volt ott: ázsiai, s germán.
Pogány Hit, íj, kard, nyílt magyar tekintet…
Tüzes nyíl röppent, s csel – magyar találmány.

István? Átlátott végzet-szabadságig:
az emberekben ott elrejtett állat,
s az állatnak még ma is hatalom kell, -
s ezért hívott be ...

E bolond időt nem jó, hogy megértem,
s jót akaróan látnom kell sok rosszat.
Ám mindig tudtam: ijesztő való lesz
uralmából az emberállatoknak.

Megdöbbentem magyar nyolcvankilencben:
hány hazugságot bömbölt emberállat,
hogy tolvajként új rendben szerezhessen
mások felett hatalmat, földet, gyárat!

Szabad választás? Ahhoz ember is ...