Volt tájban megyek, végtelen lakásban, –
képzeletben. Már nem engednek el,
s csodálkozik a múltam, hogy miért is?
Ő onnan ismer: gyors lépteimen.

Hát, igen, igen, akkor vitt a lábam
mindenhová, valóságban, s maradt
e táj-lakásból, mi is? Vers-napok még
ringatnak fényben fürdő árnyakat.

Igen, igen, akkor verset írt ...

Hát sok levél még nem hitt el Telet.
Olyan Ősz volt. Az még hitegetett.
A Nagy Fa, persze, sok mindent tudott,
sok múltat látott. Törzse hallgatott.

A törzs ilyen. Sötétlő, hallgatag.
S gyökér, mélyben, szintén ilyen maradt.
Egy-egy Tavasz hoz virágláng-csodát,
láthatatlan ...

Rég volt, igen. Egy háború után.
S egy nyurga gyermek túlontúl sovány.
Széttört idő véghez közeledett,
de érthető, - béke nem lehetett.
Igazi béke. Hidegháború!
Kiknek remény jött. Kiknek meg a bú.
Még tinta kellett, veszélyes anyag:
bánta olykor nebuló, s irkalap!
Hosszú padokban többen ültek ott,
egy sorban, miként a gályarabok.
Az ...

Jó kisgyermeknek lenni,
olyannak, kit szeretnek?
Hát ez egy furcsa kérdés,
s rajta néne nevethet.
Egy kis háztól és kerttől
a választ mégis várom,
s volt-magamon tűnődöm,
az emlék-igazságon.

Gazdagság és szegénység
e házat elkerülte,
s egy kisgyermek fülében
ujjong a rigók füttye.
Egy kisgyermek szemében
virágszínekből ...

Mosolyogtak a vadgesztenye-álmok,
majd földet értek konok koppanások.
Galambok búgtak, mert őszt is szeretnek
(csak telet nem, az elveszi a kedvet).
Bennem mesét írt egy kíváncsi gyermek,
s kicsit sántítós verset, - kell a kezdet.
A verset, s mesét közölte is egy lap,
(egy gimnazista dicsőséget így kap).
Később fülembe súgta csinos róka:
- ...

Turulok szállnak múltból, végtelenből.
Éles szemek, karmok, csőrben remény,
hogy karmok közé kerül az a zsákmány, -
és csőre töltött a fasiszta lény.
Egy dörrenés, s elvágódott a költő
kit becsapott Jehova, s Krisztus is,
s a költő, persze, önmagát is becsapta,
mikor hitte: hazája nem hamis.
Nem jó, ha ...