Mi leszel ha nagy leszel,
kérdé tengernyi ember.
Erre mást nem felelhetek,
csak hogy remélem ember leszek.

Mert számomra nem mind ember
ki az utcákon jár s kel.
Van ki papnak, szentnek való,
és olyan is ki bitófára adható.

Van ki megy a tömeg után,
és van ki a saját útján jár.
Páran hazugságban élnek
és néhányan halva ...

A holdnak hűvös fényében a dombtetőn álltam,
S néztem milyen szép, mikor a világ aludni tér.
Hogy csillognak Pest fényei a távolban,
Milyen szép odafönn az ezernyi csillagfény.
Láttam, ahogy egyre több ablakban alszik ki a világ,
S gondoltam arra, ki nékem a legkedvesebb Virág.
Talán az egyik kis pont az ablaka a pislogo fények közt?
Vagy igaz ...

Láttam, megindult a tavasz, illatos
Szellő kerengett zöldesedő nyomán,
Reszketve megnyiltak virági
Harmatosan, s ragyogó kebellel.

Láttam; de téged, hajnali gyenge kép,
Nem láthatott még andalodó szemem,
Már szinte fonnyad fű, virág, lomb,
S mégsem akarsz szemeimbe ...

Felkapott a remény
hintázott velem
mint szikrázó napfény
ragyogott nekem

mosoly formájában
arcomra kiült,
ez érzésnek szívem,
lelkem is örült.

Maradj velem – kértem,
ha nem vagy igaz
akkor is kell nekem
ez a kis vigasz.

Változó érzelmek
mint az évszakok,
éjfekete felhő
fedi a ...

Kihült vágyak törött
cserepei közt
surran a múlt,
néhány fénykép,
lélekrablott testek
őrzik
léted finom anyagát,
sorsfonalból szőtt puha
rongydarab,
megfakul, elenyész.

Hóhérom vagy.
Véremet akarod.
Fogaddal húsomat szaggatod.
Miért teszed ezt velem?
Csendben kifolyik a szemem.
Ne bánts engem, már nincs miért.
Meghaltam a semmiért.
Kotort árkot, majd méllyen szántott,
akit szem még sose látott, bennem: a magány.
Tudom, hogy élsz, egyszer láthatlak majd talán,
tekerjünk mégegyet életünk

Olvasták: 811

Harag,