Ha valakit, amikor élt, soha sem becsültük,
halála után bizony elég későn értékeljük.
Hiába való ez a kései becsülés,
mert ez nem egyéb, mint kritikátlan öndícsérés!

Ugatását a távolodó múltból
olykor hallom. Szerettem, s nem szerettem.
Öreg volt, később vén, akárcsak én most,
s érte-magamért könnycsepp a szememben.

Meghalhatott volna, mivel hogy léte
nem őrzött mást már, csupán üres házat,
de enni kapott, éldegélt a kertben,
s néha rekedten ugatott: - VIGYÁZAT!

Meghalhatott volna: az is ...

Kicsi feleségem már dühösen
veszekszik velem, szinte üvöltve
közli: elveszítette a szép, új esernyőjét.
Próbáltam megnyugtatni őt. - Azt a tekergőjét,

nálad szórakoztatóbb embert még
nem hordott hátán a Föld! Felettébb
érdekelne, mikor vette észre, hogy elhagytad?
- Mikor elállt az eső, s ...

Az égen tömör felhők szürkülnek,
sötét szürke színt adva az ősznek.
A fák a szélben hajladoznak,
s a sárga leveleik hullnak,

hullnak, hullnak, szünet nélkül hullnak,
a nedves avaron sárrá válnak.
Ősz ül rá a panelszürke tájra,
az esőtől áz14mpufott földi világra!

Elfelejtesz-e, ha elárul majd
A kedvenc éjszakánk,
S nem nekünk kopog már
Halkan az eső
Ábrándos macskaköveken?
Elfelejtesz-e,
Ha álmainkra tör majd
Egy gyászos, elárvult szerelem,
Elhagyott féltékenyen?
Vársz-e még,
Ha nem lesz már kihez bújnom,
Ha nem enged már senki,
Szíve, öle melegébe?
Ugye ...

Szeretnék álom lenni,
Éjjelente veled lenni.
Reggelente tovaszállni,
S szívedben megmaradni.
Szeretnék én eső lenni,
Ablakodon kopogtatni,
Szelek hátán lovagolni,
S forrásvízben lubickolni.
Szeretnék szabad lenni,
Börtönömből szabadulni.
Már nem szeretnék álom lenni,
Csak éjjel-nappal veled lenni