Ágnes asszony a patakban
Fehér lepedőjét mossa;
Fehér leplét, véres leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Odagyűl az utcagyermek:
Ágnes asszony, mit mos kelmed?
„Csitt te, csitt te! csibém vére
Keveré el a gyolcs leplet.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Összefutnak a szomszédnők:
Ágnes asszony, hol ...

Az időkben, semmi nagyság.
Az ember, mind csak pénzes zsák.
Szólni hozzá, hasztalan
szíve nincs, csak szíja van.

Szép reggel az asszony: pihenést lehellő
Arca szelíd hajnal, friss hajnali szellő,
Puha gyenge harmat, gyümölcs üde hamva:
Szava ridó-ének mélyebb fuvodalma.

Előtted a küzdés,
Előtted a pálya,
Az erőtlen csügged,
Az erős megállja,
És tudod az erő micsoda?
- Akarat, mely előbb vagy utóbb,
De borostyánt arat!

Útjaink százfelé válnak,
De szívünk egy célért dobog,
Nekivágunk a küzdelmes mának,
És épít karunk egy szebb holnapot...

Legnagyobb cél pedig itt-e földi létben
Ember lenni mindig, minden körülményben.