Hogy te vagy a mindenem,
Hogy te vagy, akit mindig szerettem,
Hogy te vagy, akit örökké fogok,
Szeretni, ha egyszer a kezemet fogod.

Szeretni foglak én szélben s esőben,
Szeretni foglak, ha ketten ballagunk a sötétben,
Szeretni foglak mikor eltévedünk,
És szeretni foglak mikor ketten elmélkedünk...

De mit is próbálkozok én ...

Panaszolni emelném a fejem,
Oldani akarok helyzetemen.
Eleget tenni egy gondolatnak,
Tenni valamit saját magamnak.

Dolgokat, amiket ki nem mondok,
Dolgok, amiket látni akarok:
A valóságnak ijesztő arcát,
Az értelemnek növekvő fáját.

Kicsiny patakok éltető vizét,
Világnak utolsó reménységét.
Igazságnak végtelen ...

Színek nélküli zöld dombok,
Illat nélküli liliomok,
Azon néma méh kaptárok,
S a meg nem álmodott álmok.

Zöldellő erdők, zord kősziklák,
Kies patakok, virágzó rétek,
Megfoghatatlan szenvedély
És őrület, mind bennem éltek!

Érzem szabadulni, akartok,
De nem tudom, nem találom,
Lelkem lezárt zárjának kulcsát ...