Csöndes fényben, ködös éjben,
az érzelmek erdejében járva,
akadtam kőre, s puha mohára,
zenélő szélre, lágy muzsikára.
Csendre, és néha magányra,
Ott hol van láng a télben.

Néha sötét volt, nagyon sötét,
Sűrű fenyves, néhol füves rész,
Valahol forrás bugyogott elő,
s volt fény is, olyan merengő.
Néha hűs ...

Fehér láncizzók,
Tűlevélen hócsipke,
Borgőz hidegben.

Talán sejtem,
mi lehet a halál után,
ha olyan boldognak
kell lenni...

Talán sejtem,
Ha átlépjük a menny kapuját,
a sok hiány-fájdalomért,
mit lehet cserébe kapni...

Talán sejtem,
hogy a nyüszítő tehetetlenség,
hogyan enyhül bennem
miután meghalok...

Úgy, hogy ott, hol leszek,
várnak régi karok,
és ...

Most minden jó. Nem gondolkodom.
Jó itt ülni, jó gépelni.
Nem gondolkodom.
A jövőt egy pillanatra hagyom.

Most minden jó. Csak betűket látok.
Nincs baj holnap, nincs félsz.
Csak betűket látok.
Csak ezzel foglalkozom.

Most minden jó. Nem tervezek.
Húgom az álmát magával beszéli meg.
Nem tervezek.
Csak a húgomat ...

Csont s finom bőr csupán,
Haj és oly megszokott hang,
És mégis retteg, aki él,
Hogy elnémul egy harang.

Ha száz év telik, por és hamu
mi szavunkra úgy felelt,
hogy borzalmas óriás hiányt,
ember így könnyen felejt.

Aszott bőr az ujjakon,
ezernyi bajt levett
vállról, szívről, testről
kemény vasdaruk ...

Feküdni a nyári csendben,
a lecsukott szemekben
új világot látni meg.
Zöldfű pázsit, csillagok
csak ők tudják,
hogy ki vagyok.

Csókot kérni a harmattól,
Megölelni a szerelmet
nem lehet, nem lehet,
zöldfű pázsit, csillagok,
csak ők tudják,
hogy ki vagyok.

Gondolattal cselekedni,
jaj tilos, jaj tilos
a világűrbe ...