Tudom talán nem látlak többé,
minden percben arcodra gondolok.
Örök érzés nem válhat köddé,
mindörökké őrzöm mosolyod.

Az ívet melyet karod ír,
mikor magadra húzod blúzodat,
a gyenge neszt, ahogyan a szél sír,
miközben hátracsapod a hajad.

Nekem nincs másom. Csak a tekinteted ami bennem él,
a megannyi csók ízétől ég ...

Nem nézek a napba
megfogadtam, s ha,
akarnám sem látnám
már fényed.

Bepakoltak a vagonba,
mint sorsot egy kalapba,
még látom hogyan
fut el szerelvényed.

Ne sikíts nem hallom,
zörög a vagon,
süket a fül,
párás a szem,

de tudod hol lakom,
s talán egy napon
visszatérsz, mikor
már nem is ...