Mit nekem virág,
mit bűzlő kanáris,
mit nekem éled,
de mit már a halál is?

Életem elrothad
mint beteg világunk,
és segítségért
már hiába kiáltunk.

Hiába tanítanám
népem korcs ifjait,
hiába cinkelném
életük lapjait,

úgyis véget érne
hű tudásuk egyszer,
mert nem mutat az érme
fejre még ...

Heverek a hóban
száll egy gondolat...
vagy jelentékeny ösztön,
puszta indulat?

Csattan hát az ostor
és igába hajtja,
mit állat velőm megterem
emberré faragja.

Száll a szó és puffan,
mint könyv, ha földre hull
elmém szolgasorba
az ész alá szorul,

s növekszik csak egyre
a csöpp tudás alatt,
s majd, hogy nő ...

Drága Descartes, nemcsak
”Gondolkozom, tehát vagyok,”
De főleg, ”Alkotok, tehát vagyok.”
Én vagyok én, mert életet adtam
Leszármazottomnak, művemnek,
Élesen zengve, felkavaró élet szikrái
Minden sejtben, minden ágban,
Minden gyökérben összefonva a lényemben.
Draga Descartes Én egy asszony vagyok
Én egy anya vagyok
Én vagyok a ...

Keserédes kettősség-érzet
Veszi körül a harcos-írót,
Ki küzd a személyiségével.

Ő időtlenül viaskodik
Magával, s riválisaival...
Az elme beszürküléséig.

Mert céltalanul csatangolni
Csak nem teljesen értelmetlen?!
Kíváncsiságot kell kelteni

A fásult, egykedvű emberben,
Ki próféciákat hangoztat,
Eszeveszetten, ...

Számtalan gondolat,
egy valóság az életem tükre,
Bennem marad a néma hangulat mindörökre.
Ez fikcióim trükkje,
vagy kárhozott egy világ?
Hol csend peremén járva én meglelem a hibát.

Poétikus aspektussal nézek le a földre, geo szférában élek,
miközben több sebből vérzek, ezen ördögi körben.
Megleltem magam a tükörben, már nem vagyon le törve,
komplementált énem, s két-kezem között tartom önön valóm, létem!

Deklarálom mi a célom, nem ural el engem zord tél-rom,
Szellemes strófáim szórom rátok, ki megérdemli arra ...