Ninive népe bár Istent gyalázta
életével, - de nem emelt magasba
Keresztet, így, ezzel, megállt egy mélység
szintjén, s nem váltott át még aljasabbra.

Alkonyodik. Az új Ninivét nézem,
Piacát. Mára Ninivénél rosszabb
idő jött. Talán nem halljátok hangját
NE LOPJ!- törvényt harsogó tolvajoknak?

Mélyebb a Bűn most. E Ninive-népség
a zuhanásban lehagyta a régit.
Volt-piacon még elsündörgött Jónás,
amikor látta: igaz szavát kétlik.

Akkor, lehet, többet tehetett Isten,
valamivel? S a cethal torka tágabb
volt még? Könnyen átjutott rajta Jónás,
s elmélkedhetett csüggedt önmagának.

Vers-ablakból a Nagy Piacra nézek.
Szónokló kufár nyála szertefreccsen.
Lengő haranghit fénytestén fekélyek.
S hol van a Kereszt most, milyen kezekben?

A kérdés itt, - de várható-e válasz
Ninivében, földjén e sárvilágnak?
Elmenekült, Csillagával, az Isten.
Tehetetlen. Szívében önvád, bánat.

Ninive földe! Megértem az Istent.
Ha előtte e tájékra lenézett,
joggal kívánta inkább a halálát,
mint a sorsát: kegyetlen öröklétet.