Nekem ne mondja senki,
hogy előttem járt már ember a holdon.
Ezer éve itt élek, és nem láttam sehol sem lábnyomot.

Járok a szürke porban, és csak sebeket látok, hatalmas kövek szaggatta sebeket.
Hol van, még mire meghalok… nagyon fiatal vagyok,
és végtelenül magányos.
Mikor eljön, az idő a por eltemet, egy színtelen domb leszek.

Egy örömöm van, mikor azt a bolygót nézem,
gondolatban ott vagyok, és egyé válok a kékkel.
Nincs olyan messze, zuhantam már ennél távolabb is… de nem megyek, maradok a száraz kosz rabja!
Túl gyáva vagyok, félek hogy mi várna ott rám,
ott ragadozók élnek, kik kívánják egymás húsát!

Anyatejet szívtak, de már a vért kívánják!
Kegyetlenebbek a napnál,
lelkük sötétebb a legmélyebb kráternél.
Vassal ölik egymást, és nem tűrik a mást,
tudom sajnos, mesélte apám.
Ő járt ott, mert nem félt a zuhanástól,
de visszatért,és belehalt abba amit látott!