Csókom hagyom a kezem ráncán.
Megdermedt a perc mozdulatán.
Fehér fátyol borítja arcod,
megáll az idő, s a mosolyod.

Szívem összeszorul torkomban.
Lüktet a testem fájdalmában...
Ordít lelkemig, hogy senki ne hallja,
s kezem kihűlt kezedet tartja.

Életed útját a halál karma
megfojtva a kezembe adta.
Hadd lássam, hogy már nincs tovább,
csendes fájdalmad Istenre talált.

Megszűnt a ki nem mondott jaj-szód,
vérző tested elcsendült örökre.
Emlékül temetem arcod fényét
szívembe, ott a megdermedt percbe.