Kövek között hangya szalad, az ösztön
viszi a kis kitingépet tovább.
Késztetése van, gondolata nincsen, -
de futáshoz legalább hat a láb.

A hangya - hangya, - de az ember - ember?
A gondolat szabadnak megmarad?
Sav elmarja, felejtő lúg feloldja
mi léten túlhoz méltó pillanat.

Látom, tudom. Szellem szélmalomkarja
forog felettem, nyárvég őszbe tart.
Az ember, mondd, - a hangyák miatt hangya,
s oda kerül mit hangyasors akar?

Géphangyaember sorsok, megalázók.
Semmibe söprik szélmalom kopott
karjai léggel, akár így, vagy úgy tett,
gondolkodott vagy nem gondolkodott.

Lehet, így van. Szellem szélmalomkarja,
én mégsem félek, mert halott vagyok,
s nemlétben Téged választalak, Szépség,
Fájdalom, Öröm, - a Gondolatot.