Isten hagyta, hogy ténferegjek,
De nem hagyta, hogy elkallódjak!
*
Nem keresed már szíved melegét
Hegesedő napjaid peremén.
Már bölcsességig egyszerű az élet,
S üvegre dermedt jégrózsa csókja
A szerelem.
*
Én elfogadom majd
Az örökkévalóság ígéreteit,
Ha elgurult pillanatokkal fizethetek,
Amikor magához int majd
A temetőnk mezsgyéjén kuncsorgó
Idő.
*
Emlékeim,
A dédelgetés ügyes rabszolgái,
Homokozóban felejtett reménnyel,
Örökkévalóságot építenek
Gyermekkorom elrohant perceiből.
*
Ha majd rád omlik a lehetetlenség,
S a visszaszámlálás megszakad,
Nem áshatod ki már aranyad,
Amit nem osztottál megmarad,
S ütésre emelt kezed is úgy marad.
*
Kicsit engedj örülni még,
Ha többet már nem kérhetek,
Egy parányi mosoly is elég,
Mert élni csak boldogan érdemes.
*
Gátlásosságom tollait elveszítve,
A rontás fészkéből kiesve,
Sólyom lelkem felfelé zuhanását is
Vállalom.
*
Vágya van annak,
Akinek szárnya nincs.
*

Feltört vállamat kereszt nyomja,
Csak remélni tudom, hogy Jézusét viszem!
+
Vajon hol tart az értem való küzdelem?
Élet, Halál, melyik tartja még,
Vagy oltja el mécsesem?
+
Tudom, hogy nem javíthatom meg
Az elromlott Embert, de ezt soha,
Senkinek nem szabad elárulnom,
Gyerekszobába zárom!
+
Akkor
Sokan elmaradnak majd mellőled.
Résnyi lesz csak a végtelen,
S egy elkésett meleg szóval is beéred.
+
Leng a kötél,
Rajta biztos lábbal a táncos.
Bámuljuk borzongásos ámulással
S örülünk, hogy ide ragadtunk
A biztonságos pocsolyába!
+
Pilinszkyt hallgatom,
S nem tudom, hogy örüljek,
Vagy keseregjek műveletlenségemen.
+
Az igazi zene, számomra az, ha a Világ
És én közöttem lévő harmóniát felerősíti, vagy megteremti.
Ha nem, akkor az a zene nekem csak érdekes,
Vagy egyenesen veszélyt jelent.
+

Gyanúsan hallgatnak a vágóhidak.
Elfogyott a Jóság, nincs több áldozat!