kiléptél képzeletem ajtaján
porhüvely lett testem, ér
Elmentél hozzájuk vírusos tífuszt
adtál szeretteidnek
emlékeznek majd rád
viszolygó lesz és üres

beleptél egy szárnyas ajtón kifele nézel
magadból ujjad vérző húsba vág
a világ fekete és arany
a naplemente lilás ködben könnyezik
nincsen szemed csak szád
de az ajtó mögött minden néma hallgatag
nem látod a kiáltást hanghordozó vagy
félig rab félig ISTEN.