Megfogom könnyű kezed,
az úton veled megyek.
Hajamat borzolja szél,
kezemben hűs kapanyél.

Üvöltöz hozzám a föld;
\'a gyomot te mind kiöld
belőlem, édes paraszt,
...s rózsákkal nyitok tavaszt!\'

Csizmát húz nap fia már,
kezében raffia-szál.
Napestig szőlőt kötöz,
fölötte sólyom köröz.

Kis kacsok kunkorodnak,
megsárgult kalapod nagy.
Felkapja bús fergeteg,
bukdácsol fejed felett.

Ázik az utca hossza,
arcunkat eső mossa.
Könnyek között kacagunk,
így telik munkás napunk.

Alkonyra pirul az ég,
most látom orcád mily szép.
Tisztára mosta a könny,
ami a mennyből lejön.

Savanyú, zöld még a fürt,
finoman lejt léha kűrt
egy táncos szőlőlevél,
...lásd ez a szőlőhegy él!

Szívem oly könnyű ma már,
mint egy víg, dalos madár.
Szememben csillog szemed,
az úton veled megyek...