Zuhog a néma eső a határban
Sűrűn a szél forgatja ruhájában.
Fodros széllét zöldfűbe mélyen rejti,
Virágok szépsége azt beteríti.

Fűszálak szorosan átölelkeznek,
A szellő karjai fodrában libbenek.
Betöltik a mező arcát illattal,
Ha a nap fénye öleli sugaraival.

Zúgó hangja esőcseppeknek tiszta,
Arcomba vág, könnyeimet lemossa.
Sós íze ajkam ráncain csordogál,
Csókja édesíti ajkam, ha megáll.

Elvonul a zivatar, derűs az égbolt,
Napfény csillámaiban pillangó táncolt.
Lágy szellő átsuhan elázott ruhámon,
Ó te természet, ringatózok karodon.