A mindenből semmi
s tovább menni,
Lábam meg-megroggyan,
úgy érzem, már csak voltam.
A semmiből minden,
de most magaddal vidd el
s mit nem adhattam meg,
míg emlékek szakadnak fel,
lelkedben, mint fénytelen kincs,
úgy rejtőzzön a szó, hogy nincs !


A mindenből semmi
s könnytől némán nyelni,
mosolyt ragasztva a végtelenbe
bolyongni szédelegve
és a semmiből mindent,
mi csak téged hirdet,
a megkövült múltba szoborként emelem.
Esküm egy disz dobozba téve leteszem,
ez marad lelkem oltárán végleg,
dicsőül e zord, otromba létben.