Egy ősz, öreg apó ma már, az én apukám,
ki sokat dolgozott, de ideje mindig volt reám.
Végig kísérte az életem,
óvó, védő keze, mindig ott volt felettem.

Nekem csak szépet és jót adott,
a minden napok nehézsége tőle játékká változott.
Egész életében tisztességre és becsületre tanított,
jó példaként kitartást, büszkeséget és alázatot mutatott.

Nevetést, vidámságot, jó kedvet sugárzott,
s ha néha szomorú voltam, okát nem kérdezte,
hiába volt gondterhelt és fáradt, derűje a bánatot tőlem messzire vitte,

Ma is elég egy szó, egy pillantás és napfény gyúl körülötte,
Remény, nyugalom, béke és csupa jókedv árad belőle.
Köszönöm a sok szép évet, napot, pillanatot,
azt, hogy EMBER lettem, s ma is emelt fővel járhatok.

Remélem, sokáig mondhatom még: papa,
hisz jóságodra, derűdre jobban szükségem van, mint valaha.