Vers beágyazása weboldalára »
Hirdessen nálunk

Pogány Géza verse

Halhatatlan szerelem
Néztem ahogyan alszol, csend volt mind nesztelen,
néztem ahogyan felkelsz, néztem minden reggelen.
Melletted virrasztottam át minden éjjelem,
titokban őriztem álmodat csendesen.

Őrangyalként lebegtem feletted ,vigyázva nehogy észrevedd,
hogy rég elment szerelmed még mindig itt van veled.
Lopva osontam nyomodban, hogy vigyázzak rád,
úgy őriztelek, mint anyja kicsi fiát.

Hallottam hangodat éreztem bánatod,
el sem tudod képzelni mennyire fájhatott.
Így látni téged kit annyira szerettem,
kit az angyalok közt sem feledtem.

Milliószor idéztem fel arcodat,
álmomban hallottam hangodat.
Még a mennyben sem bírtam nélküled,
hisz szívem örökre itt hagytam neked.

Így hát eljöttem éjsötétben osontam hozzád,
hisz lelkem ott fenn csak kínozták,
hamis boldogságot adtak nekem,
de mit sem ért mind, mert nem voltál velem.

Még hallom az utolsó szavaid, mit hozzám címeztél,
még hallom örökre bennem él.
Hát most itt vagyok,
de sajnos nem maradhatok.

Mert pokolra ítélték lelkemet,
hisz most nem lehetnék itt veled.
Hajnalban örökre elmegyek,
Nézd! Milyen gyáva vagyok: hiszen reszketek.
Mert félek, hogy újra elveszítelek,
és nem leszek itt, hogy védelmezzelek.

Hisz, olyan vagy mint egy törékeny virág,
mit megtépett a szél és most segítségért kiállt.
Gyönyörű, csodás oly ritka tünemény,
mégis oly sebezhető, törékeny szegény.

Ki lesz ki itt lesz majd veled,
őrzi álmodat és fogja majd kezed?
Hát ezért félek, rettegek, Mert meglehet,
hogy nem bírom majd nélküled.

Ott lenn lehet, hogy örökre elveszek,
magányomból kiutat többé nem lelek.
De tudom nem felejtesz el,
így soha sem tűnök el.
Emlékem majd tovább ragyog, mint a csillagok,
akkor is miután én már nem vagyok.

Budapest. 2002.10.25.

Nincs adat!

Szóljon hozzá ön is
Captcha image
KÜLDÉS
Bejelentkezés

Regisztráció

Elfelejtett jelszó

Keresés
Vers a honlapodra
Vissza az oldal tetejére