Még nem ismerlek, csak fényképen láttalak,
Ismeretlenül mégis, mélyen a szívembe zártalak.
A hangod is csak eddig messziről hallottam,
Bársonyos zengése után szomjam csillapíthatatlan.

Úgy érzem a szívem kapuját előtted kitártam,
Az én szívem pedig a te szívedbe zártam.
Mikor veled beszélek, boldog, s önfeledt vagyok,
Akkor úgy érzem a hangodtól rögtön elolvadok.

Mikor nem lát senki, magamban mosolygok,
De sajnos olyan is van amikor csak szomorúan sírok.
Tudom, hogy néha Te is jókat mosolyogsz rajtam,
De nem bánom, mert tudom, a szerelmet Tőled kaptam.

Sokszor érzem, hogy hevesebben ver a szívem,
S átmennék én érted, akár tűzön - vízen.
Nem tudom, hogy ez most mi, amit érzek,
De tudom, hogy addig szeretni foglak, amíg élek.

Szeretnék most veled lenni, szorosan átölelni,
Szeretném csókolni a szádat, s nem kéne szégyenleni.
Én Tőled semmit nem kérek csak a szívedet,
S cserébe örökre megkapod az én életemet.

Te lennél az, kivel végre boldogan élhetek,
Te nyújtanál nekem hitet, reményt, becsületet.
Sajnos mind ez a jövő titka, ígérni nem lehet.
De remélem Te leszel a végzetem, én pedig a Tied!