Hétköznapi csodák

Hajlamosak vagyunk elsiklani a dolgok felett vakon,
a hatalmas isteni csodára várva harsogva nagy szavakon,
méltatva szentségét ha valami megfoghatatlant látunk,
valami olyant melyet magunkba nézve nem találtunk.

Pedig elég volna néha körbe nézni nyitott szemmel,
máris találkozhatnánk néhány hétköznapi szenttel.
Meglátni a jóságot, hogy élni másképpen is lehet...
Önzetlenül! A mostoha sors velünk bármit is tehet...

Legjobb példa egy anya két gyermekét egyedül nevelő,
nap mint nap a felelősségtől megrogyva mégis nevető,
mosolygó arccal sugározza feléjük a biztonság érzetet,
az otthon melegét számukra, biztos, nyugodt életet.

Mit naiv gyermek lelkük kíván mindent megteremt,
számára a lehetetlen szó szinte semmit nem jelent.
Három műszakban robotol mégis mosolygó arccal,
néz szembe nap mint nap a mellrákkal vívott harccal.

Nem kér tanácsot, nem sír, senkinek nem panaszkodik,
ő csupán egyetlen célba, egyetlen álmába kapaszkodik.
De nézhetnénk azt a kislányt ki apját naponta gondozza,
gondatlan gyermek évei helyett naponta dialízisre hordozza.

Ha nem éppen a kórházban ágya mellett gubbaszt hajthatatlan,
az egyetem padjait koptatva űzi álmát mi szinte halhatatlan.
Az egyetlen mit nem tudott tőle elvenni az élet hajtja előre,
megfogadta véghez viszi bármi áron... Színésznő lesz belőle.

És mikor a nagy színpadon a legnagyobb vágyát Júliát játssza,
apja az első sorból nézi majd szemében talán ragyogni újra látja...
Azt a tüzet melyet piciny gyermek kora óta benne nem láthatott,
mit édesanyja halála elragadott tőle neki talán nem végleg árthatott.

És végül nézzük sorsát annak az apának ki a lányát látogatja,
ki csak beszélőről nézheti már, személyiségeit úgy váltogatja,
akár a zokniját... Reggelente elindul mindig a bolondok házába,
hatalmas terhet rótt az élet szegény meggyötört ember hátára.

De hiszen már tudta jól mielőtt a kicsi meg sem született,
egy autista gyermek már volt, anyja rákos ő sem lehetett...
Egészséges életre esélye nem volt soha de annyira dédelgetett,
annyira várva várt álmuk volt nekik mit el nem ereszthetett.

Döntött hát szeretni fogja lehet bármi a baja el nem ereszti,
nem tudhatta még, hogy születésével majd nejét is elveszti.
Nem tudhatta ő, hogy aznap felesége bele hal majd a szülésbe,
húsz év múlva ő kislányát látogatja ki le van szíjazva az ülésbe.

Begyógyszerezve, bezárva hogy kárt ne tehessen édesapjában,
ki hűen látogatta az elmúlt húsz év minden keserves napjában.
Mégis ember tudott maradni ígéretétől soha el nem szakadt,
hányatott sorsán mindig büszkén, józanul jó apaként haladt.

Hétköznapi csodák ezek olyan névtelen hősöktől eredők,
kik az igaz útról letérve egy percre sem lettek esendők.
Kikre csak csodálattal nézhetnénk fel mégis senki nem látja,
hiszen mindenki behunyt szemmel csak a maga útját járja.

Budapest. 2011.05.20.