Ó, hogy szeretem a Történelmet;
Lenyűgözött a versek hada.
Tanár csak beszélt és, csak mondta,
Néha ütötte egymást egy-két szava.

Mint, ahogy kutyának a csontra,
Úgy csorgott a tudásra nyálam.
Ujjaim kulcsolva térdek között,
Padnak dőltem és görnyedt volt a hátam.

Úgy hallgattam sok \'okosságot\',
Szép elképzelést a dolgokról;
Bár az igazságot nem fedte:
Dugovics nem ugrott le a toronyból.

Vagy netán várfokáról ugrott?
Ez annyira mindegy ezután;
Műszaki suli diákjaként,
Bernoulli-törvényt hallgatok bután.

Amit követ is Torricelli,
Hogy miként ömlik ki a közeg,
Ha tartály nyitott, nincs túlnyomás,
Légkör hat rá és a fenti víztömeg.

Jaj, ha ilyen egyszerű lenne,
Nem is lenne okunk panaszra;
Mechanika, szakrajz, gépészet -
Ezeket fejből kell tudni tavaszra.

Féloldalas állapot ábra,
A vas-vaskarbid hogyan olvad,
Hét vonal, az egyszerűsített:
Ez a könnyű ötösről álmot oszlat.

Egy koronás anya sasszeggel,
Ábrázolás három nézetből,
Fél milliméter pontossággal:
Sok-sok szép órát elvesz az életből.

Az ember szeme, szája tátva
Látván különféle meghajtást,
Körmös tárcsa, vagy bordástengely,
Gépelemekbe nyerhetsz bepillantást.

Oly szép, mindennek értelme van,
Konkrét dolgokat kapsz végül
És, amit hallasz annak haszna van
Ostoba belemagyarázás nélkül.

Nem úgy, mint a nagy verselemzés,
Mikor azon rágódsz hosszasan,
Mit árul el e szép költemény,
S hogy örömmel íródott vagy bosszúsan.