Ahogy az első csatorna elsuhant mellettem
Már akkor, a szívem legmélyén sejtettem
Ez kell nekem, ez lesz új otthonom
Új életet kezdek a régi romokon
Mint csodás főnix, ismét feltámad a lelkem
A zsarátnokká hűlt parázsból újjászüllettem
Mert ha a szemed e városra téved
Akkor mára neked is véged
Leszáll az este, vörösen világít minden
Abban az időben még magam sem hittem
Hogy lehet minden újra jó, sőt szebb
Nem megyek már innen messzebb
Elbűvöl a város, magába zár engem
Rég volt, hogy valamit ennyire szerettem
De ha látod a szűk sikátort, az égbe nyúló házakat
Sosem feleded, benned mindörökké megmarad

A Dam Square közepén állva, letekintve a világra
Van Gogh is ezt érezte, nézd, mégis hogy végezte
De neked más sorsot szán az ég, ezt tisztán látom
A zandvoort-i parton egy elmosódott lábnyom
Ennyi maradt a régi, ódon életedből
Vedd ki a részed te is a végtelenből
Rembrandt, Anne Frank mind csak rád várnak
Hallják nyomasztó sóhaját az elmúlásnak
De már ez a jövőd, velük leszel örökre
Forogsz, egyre csak nevetve, pörögve
Hisz annyi minden tárul szemed elé e városban
Lelkem kusza szövedékét a látvánnyal átmostam
Nincs már hová mennem, más többé nem vár
Szívébe és lelkébe zár Amszterdam, örökre már