Várom a percet,vonatom lassan indulhat
Nézem majd a tájat a lámpát,mi az út szélén kigyullad
Érzi szívem otthonától már fájón messze van
Nem is látnak szemeim a vonat ablakából vissza

Kezem is mohón nyúlna,de innen már sehogy sem éri el
Lábam is hozzá rohanna vissza,de nem tudja indulni merre kell
Nézi tájat sápadtan,honvágytól ütött fejem
Nem hallja szíve ritmusát,a világot nem akaró fülem

Késő talán vonatom vissza már nem fordul
Már a várost sem hallom tisztán,az is lassan elnémul
De ha vissza is térek,már semmi nem ugyanaz,kihalt utca,hervadt virág mi díszíti házam
Otthonomból is érzem a szívem tépő démoni honvágyat