Úton

Sétálva menekülök saját telem elől
De követ éjszakánként, az átkozott felhő
Összetört, szétnyílott. Köves útra értem
Nincs erőm menni,mászok,de már fáj a térdem

Dögevők ott fent. Most körülöttem köröznek
Fél úton sem vagyok, de már most sárba süllyedtem
Elfogadtam minden rosszat, mit az út szélén kínáltak
Elütöttek párszor, élek mind hiába

Előttem van ,de koránt sincs közel
Nyugodt tó mentén erdővel,virágos mezővel
Ha el is jutottam, az erdőbe veszek bele
Ott is megtámad a rém, mi kísért az út mentén

Félelemtől bátor szívem, csak tör előre
Nem is veszi észre, áttörhetetlen köd van előtte
Ki értem a tóhoz, az ki volt száradva
Csak az víz volt, mi szememből folyóként áradt

Az erdő is csak tüskés sötét bokros
A mező is kopár, véres, sakálcsont maradványos
Nem baj, ha megszokta lepihen itt is a vándor
Beletörődött már, hogy ahol él nem palota, csak szimpla várrom

(Kovács Bálint)