Drága vándorom törékeny
testem rég nem lehet veled,
finom ujjaimmal már nem
foghatom erős, óvó kezed.

Nem festhetem rá a kószák
szent jelét szép homlokodra,
s nem lehelhetem a szerető
édes csókját puha ajkaidra.

Soha többé nem tudok már
melléd bújni, hozzád simulni,
és nem tudom forró tested
ifjú, tüzes ölelésembe vonni.

Ám egy varázsos csoda által
színes érzésekbe beöltöztem,
és emlékeid fonalát felvéve
én titkos őrangyalod lettem.

Hogyha jobbra csapda vár
én balra fordítom léptedet,
ha alszol fantomokat ölök
és álmodban óvom éltedet.

Ha iker pengéidet forgatod
ösztönös mozdulat vagyok,
s ellenséged gyarló testén
élő, bíbor ösvényt hagyok.

Életed ezüstszálát én már
légies kezeimben tartom,
s ha kitépi belőle a halál
várok rád a túlsó parton.