Finoman fülembe suttogja
szavait a szeleburdi szél,
minden szertelen szólama
egy mélabús mesét regél.

Szemem lehunyva viselem
tüzes tekintetét a napnak,
most melegen mosolygó
lángjai lágyan nyugtatnak.

Orrom már megérzi édes,
szédítő szagát az akácnak,
eszembe idézi igéző illatod
emlékeim hozzád szállnak.

A tavacska türkizkék vize
hűvös selyemként simogat,
és ha tiszta tükrébe nézek
ezüstként látom arcodat.

A smaragd óceán partján
üzenem a hideg haboknak,
bár téged karjaikba zártak
én örökké szeretni foglak.