Vasalatlan tavaszi este ez.
Csendben üljük meg
az utolsó vacsorát.
Tenyerem véres szögei
koppannak a zongorán.
Csendmelódiát játszom,
-keserű dallam neszel.
Életem keringője perdül.
A billentyűk kalapácsain
hegtépő csendhangjegyek.
Vérem ecetes bor.
Testem penészes kenyér.
Fabadkát sem érek!
Így árulj el engem,
és azt,
mit üzennek a csendhangjegyek!
Útban a sajátgolgotámra
hátamon a zongorám viszem.
Fedelén feszülök a lator helyére,
szívemet átütik a csendhangjegyek-