Vers beágyazása weboldalára »
Hirdessen nálunk

Ismeretlen verse

A buszmegálló
A buszmegállóban álltam,
és a hidegtől remegtem.
Ekkor oda sétáltál,
megkérdezted, hogy remegésemnek
a hideg, vagy a félelem az oka.
\'A hideg-válaszoltam- félni
Én nem szoktam soha.\'

Te pedig levetted a dzsekid,
hogy nekem átadod,
de én elutasítottam, mert mégis
szégyenlős vagyok.
A dzsekit a vállamra terítetted,
s úgy léptél hátrébb, mint aki nem hibás.
\'Anna vagyok-, mondtam kezemet nyújtva,
azt mondtad: \'Tóbiás.\'

Nap-nap után álltunk
a buszra várva egymás mellett.
Közben egy szót árva szót sem szóltunk,
bátorságunkból ennyire tellett.
Egy napon aztán megpróbáltam
merészen rákérdezni:
\'Tetszel nekem, Tóbiás,
és ami azt illeti...\'

Igyekeztem szavakba önteni,
amit diktált nekem a szív s az ész,
mire te elmondtad, hogy hasonlóan érzel,
csak megfogalmaznod volt nehéz.
Arcomra oly mosoly derült,
mely egészen a fülemig ért, s
mert az a közös érzés egy
boldogabb jövőt ígér.

Most pedig, barátom haldokolsz,
és nincs más, amit tehetnék érted,
mint, hogy itt ülök melletted, és
fogom a kezed, hogyha kéred.
Múlt éjjel alvás közben
jött el a végső pillanat.
Keserű szívem csordultig töltik
a kimondatlan szavak.
Miközben rendet raktam a fiókos szekrényben,
mely ott állt, már üres ágyad előtt,
egy nekem címzett levelet találtam és mintha
a te hangod mondta volna a következőt:

Kedvesem ne haragudj,
hogy ilyen gyorsan eltávozom.
Tudod, hogy szeretlek téged,
és hogy te is szeretsz, azt én tudom.
Remélem nem felejtesz el,
de kérlek lépj tovább.
Ne sokat sírj, ha elmegyek
fogadd el a halált.

Két könnycsepp indult el némán,
és végiggördült az arcomon.
Tudtam, hogy még hosszú ideig
nem múlik el a bánatom.
Tovább olvastam a levelet,
melyet két kezemben fogtam,
ujjaim mintha megdermedtek volna,
csak ültem kábán, meghatottan.

Most a buszmegállóban állok,
ahol két éve találkoztam veled,
ugyanolyan hideg van, de most
arcomon érzem a könnyemet.

Nem hiszem, hogy emlékeden
valaha is túlteszem magam,
annyira fáj, hogy nem élsz már,
pedig a második évfordulónk ma van.

Magányosan buszozom,
a mellettem lévő hely üresen tátong.
Egy hangot hallok.
Hogy vágytam rá barátom.
Egy angyal hangja az, szava
kedves, de kétség benne nincs.
Azt mondja: \'Tanuld meg újra szeretni,
és lépj tovább, az élet kincs.\'
Azt hiszem, e szavakon keresztül
most célba ért az üzenet,
és bár mindig szeretni foglak,
ideje, hogy elengedjek.

Nincs adat!

Szóljon hozzá ön is
Captcha image
KÜLDÉS
Bejelentkezés

Regisztráció

Elfelejtett jelszó

Keresés
Vers a honlapodra
Vissza az oldal tetejére