Sárga iriggyel nézem a vitrint,
takarja belülről a pára,
két szűz szerelmes szerelme
él hűvös márványba zárva.

Jeges-hideg ajkak csókja,
éppolyan forró még,
mint amilyen volt,
négy ezer évvel elébb.

Szeretni örökké; álom,
mégis igazzá vál,
itt az időtlen példa,
az elmúlás is vár.

Márványkarok védelmezőn,
szerelmesen óvnak,
pilla könnyű női kezek,
kőszíven nyugosznak.

Aphrodité áldása a márvány,
mi borítja testüket,
mint az anya gyermekét,
óvja meg szerelmüket.

Tovább álok nem bírom,
ketté szakad a szívem,
a szerelem csak fájdalom,
ha hazug, s öröktelen.