Hogyha tudnám mit írjak,
Írnék hát egy verset.
De csak kezdődnek a sorok,
És rohannak a percek.

Rohannak a percek,
És elragad a múlt,
Az eszem egy fiún jár
Ki már nem hozzám nyúl.

Elvesztettem
És nincs velem.
Más fog,
És mást szeret.

Midőn írnám a verset
Az érzés elfog.
Szótlan leszek s gondolom:
Vajon ő most kit fog?

Ő tud,
De én nem nyúlok senkihez.
Csak szorítom a tollam,
Szorítom a kezem.

A könnyeim potyognak,
A levél elázik.
Neki írtam volna,
De minek?hisz úgysem hiszi.

A toll kihull a kezemből,
S nagyot csap a földön.
Nagyot csapott szívemben,
Az életem elveszik.

Az életem?
Hisz eddig sem volt.
Csak sorban a sok csalódás.
A csalódás mi csalfa mese,
Mi mindig szerez mást.