Költők, írók, s megannyi mások!
Királyok, nemesek, császárok!
Ím, e gazdag név, szégyen porba hullik!
Csak... betűk és iniciálék...

Két csepp vér, kék tintával keveredik.
Nyom, de a fájdalom így is elmúlik...
Nem marad nyomukban semmi...
S a szobor, a hajdani báb... Mind elporlik!

A kincs melyet ezredek óta őrzünk,
A tehetség, mely királyokat is lenyűgöz....
Csak eltűnik lassan e nagy világban...
Árnyékában, a mélyen buzgó tudománynak.

Mind véget ér... Mind elmúlik...
S nevünk a jövőből... Kitörlik!
Ugyan! Ki fog még élni akkor,
Mikor semmink sem maradt a csodákból!?

Elhamvad az emberi élet...
A tehetség elvész... e rohanó nemzedékben.
S nem marad semmi a jövő számára...
Csak a művek, alkotások kopott, s ódon sora.

Kik olvassák majd a csodákat?!
Kik írják majd a vallomásokat?!
S ha jobban belegondolunk...
Mindannyiunknak ez lesz sorsunk...

A rang a köznéppel elvegyül...
S vállainkon, maga a HALÁL ül.
PUSZTULÁS, ez az ő neve...
S amire fáj a foga... az a nemesek vére!