Elvitt téged az ősz, elvitt a ma.
Elmúlt az élet összes mámora.
Te voltál az egyetlen segédje
a nyomorult kis életemnek.
Vége szakadt az útnak, amannak,
mely összehúzta pillantásunkat.
Te eltűntél és én még itt vagyok.
De az égen sok csillag ragyog,
miért engem hagytál amott leesni?
Lehetetlen nélküled nevetni,
mert nem hallom sem a reggeli zajt,
sem a hangos égi madárrajt.
Nincsen hangja a levélbúgásnak,
nincs dombja a vakondtúrásnak.
Nem mozognak felhők az égen,
s nem járnak emberek a téren.
Szerelem, szerelem, még kereslek,
mert örökre el nem veszíthetlek.