Lassú elmúlás vár rám,
Hervadok, akár egy kis virág.
Melyben gyönyörködni oly' csodás,
Fájdalmam nem érzéki csalódás.
Könnyeim elapadtak rég,
Nem tépem emlékeim szét.
Töviskoszorús szívem
Sajog és fáj szüntelen.
Papirra vetettem sorsom:
Egy hatalmas gyertyából
Peregtek könnyeim
Fekete pohárba, s ím
Itt vagyok még, de minek?
Minek éljek így, s kinek?
Nem hasznot hozok,
Csak búbánatot,
Nincs szükség rám,
Csak a sír vár, s a magány.
Elszálltak a gyermekévek,
Sikerrel indult, s szépek
Voltak azok az idők!
Mostanában idős
Korban gyakran
Emlékezem, ez tart ébren,
Az emlékek jelennek
Meg napjaim során,
Még a pohár alján
Lévő arc is vulkánként
robban vissza, miként
Lestem arcom az aljában,
Gyönyörködtem képmásomban.
Minden tisztesség, tisztaság,
A szív, az ártatlanság
Erkölcsei mély gyökerek,
Melyből elveim nem engednek
Kitörni most sem.
Haldoklom évek óta,
Mosollyal készülök az útra,
Mely koporsóba vezet,
Talán a halál megszeret.