Kérlek ne utálj ennyire,
csak gyarló ember vagyok,
élem az életem,
a terheim nagyok.

Szeretnék könnyű lenni,
hosszú hajam a szélben lobogna,
kislányként nevetni,örülni,
a szívem könnyebben dobogna.

Rossz látni, mivé válunk,
szemedben szikrázik a harag,
összedőlt a féléves álmunk,
csak a rengeteg emlék marad.

Kiadtam a mérgem magamból,
üres már lelkem ezen szeglete,
kifogytam a szép magyar szóból,
csak csend van és késő estefele.

Gondolom nem állsz velem szóba,
a te döntésed, és én elfogadom,
légy boldog drága West,
a családod szép, nagy sokadalom.

Akárhogy hadakozom, tiltakozom,
ész érvekkel vitatkozom,
győzködöm saját magam,
égnek áll már a barna hajam,
egyvalamit nem tudok megtenni,
képtelen vagyok téged nem szeretni.

Félek ez mostmár így marad,
kísér és kísért mint a téli fagy,
egyvalamit tégy meg nekem,
amikor utolsót lélegzem,
elindulok az alagúton öregesen,
várj engem ott, egy forró ölelésben.