Szeretettel írom levelem
Ezen a hűs, nyári éjjelen.
Halványan pislákol a gyertya,
Rád gondolt kezemben a penna.
A naplemente juttatott eszembe,
S a szeretet adott tollat kezembe.

Régen azt hittem, hogy rossz korba
Szült engem az újvilág pora.
Hittem, nincsenek már királylányok,
Hős lovagok, repülő sárkányok.
Hittem, nincsen szerenád.
Hittem, mindez mese már!

De vannak kikben élnek,
S Ők egymásnak mesélnek.
Régi idők és régi eszmék,
Mesébe illő naplementék.
(Könnyes szemmel tekintek
Gyönyörű verseidre!)

Istenem! Mennyi fájdalom!
Mirian!….elnémul a hangom.
Kérlek, engedd meg (énnekem),
E lovag barátod legyen!
Kérlek, mesélj nekem szépeket,
Hagyd őriznem az emlékedet,

Ha hideg nyári éjjelen
A halál nekem megjelen’!
Mesélj a vörös naplementékről,
Bátor és szerelmes leventékről!
Mesélj arról, hogy az élet szép!
(Bár tudom, néha nagyon nehéz.)

Még ha a valóság meg is tapos minket,
A képzeletünk messze-messze repíthet.
Hisz úgy akartad, hogy lovag legyek,
S ha kell, esküszöm, én megvédelek!
Mert törékeny virágszál a rózsa,
És napjainkban sok az ostoba.

Páncélom és kardom,
Soká pihent falon,
De a rozsda meg nem ette,
Az idő csak nemesítette.
És a régi címerem,
Még itt pihen szívemen.

Álmodj nekem nemesebb lelket
És sose hullajts értem könnyet
Ha elesek a harcok mezején!
Vörös rózsa nőjön szívem helyén!
Mesélj nekem, kérlek mesélj!
Itt vagyok. Óvlak, ne félj!

Imádkozom a jó Istenhez,
Ha én nem tudlak, Ő óvjon meg!