Vers beágyazása weboldalára »
Hirdessen nálunk

Varga Károly verse

A vad álmok
Feladom az elveim, az álmaim a jelenem értetek,
Mégsem becsültök csak a tetteimben kétkedtek.
Mennyire fáj ez nem látjátok rajtam?
A fájdalom pedig itt van minden sorban.

Hívogat a halál lelkem kopár és kiégett,
Gyerünk rúgjatok belém érzem már a lábatok.
Nem vagytok másik csak ruhában járó állatok.
Én nem vagyok író, én nem vagyok költő.

Szarul érzem magam a sok kufár közt.
Kik rám szólnak, jók a verseid de minek a kokárdád.
Az állam tőgye véresre szopta már sok ember szája,
Ki saját zsebét tömve másokat lökött a halálba.

Hazátlan bitangok? Vagy alvó nép ez itt,
Hol vagy népem, hol vagy hazám, elkopott a hit?
A kordonon nem láthat senki át,
Ott áll a sok zsebét tömő kapzsi kufár.

Kik egymást akarják fent elsöpörni,
De rajtunk verik le a bérét ezt nem fogják közölni.
Börtönben élek, börtönben neveltek,
De én e börtönben vagyok szabad!

Lelkem szárnyal s csak a hideg rácsok,
Törik meg némán, mikor halk ima zeng a rabok ajkán.
Halk ajak és csöndes lágy ének zörgeti a rácsokat.
Mert a rabok feladják elveik és a vad álmokat.

Nincs adat!

Szóljon hozzá ön is
Captcha image
KÜLDÉS
Bejelentkezés

Regisztráció

Elfelejtett jelszó

Keresés
Vers a honlapodra
Vissza az oldal tetejére