Ahonnan a szívem ered,
Azok a Szilágysági hegyek,
Vagyis inkább dombok azok,
De számomra a legnagyobb.

Ahonnan a szél fújja szét,
Akármely gyom illatát,
S ha onnan fújja, ahol felnőttem,
Úgy érzem, mint a rózsafát.

Felhőbe bújt a nap ma is,
Várva a hívó szóra, a legyintésre,
De nem kell aranyba fesse a tájat,
Ez a föld nekem akkor is édes.

Vize körbe futja fáit éltetve,
Minden fűszála táncol a szélben,
S madarak éneklik mindenhonnan,
Szilágyság, bölcsőm vagy nékem!